Mint ahogy sokan értesültetek (akár képekből is), augusztusban otthon töltöttem két csodálatos hetet. Hazudnék, ha azt mondanám, nem hiányzott Magyarország, de talán nem is a hazám, inkább Toncsi hiányzott igazán. Az otthon töltött időt egyáltalán nem éreztem nyaralásnak, olyan volt az egész, mintha ott folytattam volna az életemet, ahol februárban abbahagytam (legalábbis, ami ugye a magyar életemet illeti :)). Nehéz volt 2 hét után újra elválni egymástól, de immáron új feladatra (pénzgyűjtésre! :D) kell fókuszálnunk, hiszen jövő nyáron hivatalos formában is összekötjük életünket. :):):)
Visszatérésem napján nagyon keveset aludtam, a repülőn pedig semmit sem tudtam pótolni, így konkrétan az egész napon hasznavehetetlen voltam, de szerintem erre a család számított is, mert azonnal ágyba küldtek, s koraestig ki sem dugtam az orrom a szobámból. Péntek volt, este pedig sabbath. Minden pénteken kapok én is a csirkéből, de amíg ők a nappaliban eszik meg, én a saját szobámban. Most viszont másképp történt. Betessékeltek a nappaliba, hogy KÖZÖSEN együk meg a vacsorát. Nem is tudtam hova tenni az egészet, olyan jólesett. Kérdezgettek az eljegyzésről, az esküvő terveiről stb. Természetesen kaptam "Gratulálunk, eljegyeztek"-kártyát (elmaradhatatlan), és egy üveg bort is. Sok szeretettel meghívtam őket is az esküvőnkre, amit nagy örömmel elfogadtak. Az apuka MÁR a hotelszoba foglalásán gondolkozik. (Imádom, hogy ők is ilyen tervezősek!). Nagyon izgatottak, először jönnek majd Magyarországra, de határozottan elmondták, nem városnézésre jönnek majd, hanem miattam. :)
Már egy hónapja, hogy visszajöttem, és azt hittem, fog valami változni. Mármint úgy gondoltam, rossz irányba. Nem tudom miért voltak ezek a negatív gondolataim, de attól féltem, ez a két hét elég lesz ahhoz, hogy kicsit eltávolodjunk egymástól. Ehhez képest ennek az ellenkezője történt. Evie szülinapi bulijára is meghívást kaptam (ami éppen ma volt, de csak a végére értem haza, viszont vettem neki ajándékot, aminek Sam nagyon örült - végre egy hétfokú fa-xilofon, amin mindenféle gyerekdalokat lehet majd játszani, nem úgy, mint az eddigi hiányos ötfokú xilofonon. :D). Sammel sokkal többet beszélgetek hétközben, Lee pedig sokkal közvetlenebb lett (nem szokása ölelkezni és puszit adni, de a reptéren nagyon megörült nekem :)), azzal fogadott, hogy felemelik a fizumat, hogy ezzel is segítsenek nekünk. Sam valamelyik hétvégén pedig aggódását fejezte ki, amiért a város másik végébe mentem bulizni, s nem tudta, épségben érek-e majd haza, ezért arra kért, minden ilyen alkalommal küldjek neki SMS-t, hogy indulok haza, még ha ez hajnali 3-kor is van. :)
Jövő héten lesz a zsidó új év, amit egy közös vacsorával fognak megünnepelni, amire szintén meghívást kaptam. Nagyon jó érzés olyan helyre visszajönni, ahol várnak, szeretnek. Imádom a Bladon-családot! <3
