Mióta visszajöttem...(Since I came back)

Kedveseim!

Mint ahogy sokan értesültetek (akár képekből is), augusztusban otthon töltöttem két csodálatos hetet. Hazudnék, ha azt mondanám, nem hiányzott Magyarország, de talán nem is a hazám, inkább Toncsi hiányzott igazán. Az otthon töltött időt egyáltalán nem éreztem nyaralásnak, olyan volt az egész, mintha ott folytattam volna az életemet, ahol februárban abbahagytam (legalábbis, ami ugye a magyar életemet illeti :)). Nehéz volt 2 hét után újra elválni egymástól, de immáron új feladatra (pénzgyűjtésre! :D) kell fókuszálnunk, hiszen jövő nyáron hivatalos formában is összekötjük életünket. :):):)

Visszatérésem napján nagyon keveset aludtam, a repülőn pedig semmit sem tudtam pótolni, így konkrétan az egész napon hasznavehetetlen voltam, de szerintem erre a család számított is, mert azonnal ágyba küldtek, s koraestig ki sem dugtam az orrom a szobámból. Péntek volt, este pedig sabbath. Minden pénteken kapok én is a csirkéből, de amíg ők a nappaliban eszik meg, én a saját szobámban. Most viszont másképp történt. Betessékeltek a nappaliba, hogy KÖZÖSEN együk meg a vacsorát. Nem is tudtam hova tenni az egészet, olyan jólesett. Kérdezgettek az eljegyzésről, az esküvő terveiről stb. Természetesen kaptam "Gratulálunk, eljegyeztek"-kártyát (elmaradhatatlan), és egy üveg bort is. Sok szeretettel meghívtam őket is az esküvőnkre, amit nagy örömmel elfogadtak. Az apuka MÁR a hotelszoba foglalásán gondolkozik. (Imádom, hogy ők is ilyen tervezősek!). Nagyon izgatottak, először jönnek majd Magyarországra, de határozottan elmondták, nem városnézésre jönnek majd, hanem miattam. :)

Már egy hónapja, hogy visszajöttem, és azt hittem, fog valami változni. Mármint úgy gondoltam, rossz irányba. Nem tudom miért voltak ezek a negatív gondolataim, de attól féltem, ez a két hét elég lesz ahhoz, hogy kicsit eltávolodjunk egymástól. Ehhez képest ennek az ellenkezője történt. Evie szülinapi bulijára is meghívást kaptam (ami éppen ma volt, de csak a végére értem haza, viszont vettem neki ajándékot, aminek Sam nagyon örült - végre egy hétfokú fa-xilofon, amin mindenféle gyerekdalokat lehet majd játszani, nem úgy, mint az eddigi hiányos ötfokú xilofonon. :D). Sammel sokkal többet beszélgetek hétközben, Lee pedig sokkal közvetlenebb lett (nem szokása ölelkezni és puszit adni, de a reptéren nagyon megörült nekem :)), azzal fogadott, hogy felemelik a fizumat, hogy ezzel is segítsenek nekünk. Sam valamelyik hétvégén pedig aggódását fejezte ki, amiért a város másik végébe mentem bulizni, s nem tudta, épségben érek-e majd haza, ezért arra kért, minden ilyen alkalommal küldjek neki SMS-t, hogy indulok haza, még ha ez hajnali 3-kor is van. :)

Jövő héten lesz a zsidó új év, amit egy közös vacsorával fognak megünnepelni, amire szintén meghívást kaptam. Nagyon jó érzés olyan helyre visszajönni, ahol várnak, szeretnek. Imádom a Bladon-családot! <3

Érzéseim (My feelings)

Kedves Olvasóim!

Kicsit elmaradtam az írással, élem az életem, gyűjtöm a mesélnivalóm.

Ebben a fejezetben arról írok, milyen érzések keringenek bennem a családról, a közelgő hazautazásomról.

Azt hiszem, elmondhatom, hogy nekem van a legszuperebb hostcsaládom a földkerekségen. Sam az anyukám, a barátnőm és a főnököm is egyben, bármit el tudok mondani neki anélkül, hogy bármiféle rossz érzésem lenne előtte vagy utána. Az utóbbi pár hétben számos mélyebb beszélgetésünk volt, amiből végre megismertem az ő érzéseit, véleményét arról, mit szól hozzám, a gyerekekhez való hozzáállásomhoz. Talán azért jövünk ki ilyen jól, mert az itteni au-pairek között én vagyok az egyik legidősebb, érett attitűddel rendelkezem, vagy az köt össze minket, hogy ő is tanár, és én is. De egy biztos: hasonlóan gondolkodunk. Szeretem, hogy mindig tudja, mi történik. Szeretem, hogy a hét elején már megmondja, mikor kell szittelnem azon a héten, hogy tudjak előre tervezni. Szeretem, hogy egy héttel korábban vázolja a következő hét eseményeit. Sokakat őrületbe kergetek a tervezgetéseimmel, de jó olyan családban lenni, ahol mindig tudom, mi történik, nincs rohanás, váratlan meglepetések, ahol hasonló az életről, nevelésről való felfogás. Sam az egyik legerősebb, legbátrabb nő, akivel valaha találkoztam, és biztos vagyok benne, hogy nem véletlen, hogy a kezdeti szerencsétlenségem után hozzá vezetett az utam. :) 

Lee-vel is nagyon jól kijövök, bár őt kevesebbet látom, de azért a képregényfilmekért való rajongásunk és az állandó viccelődésünk összeköt minket. Mivel tudja, hogy nemigen szoktam itthon tölteni a péntek estéimet, mindig megkérdezi szombatonként, merre voltam, mikor értem haza. Szerintem emlékeztetem az ő fiatal éveire. Nem mintha most öreg lenne, csak már családja van, nyilván nem lenne túl hiteles példakép, ha hétvégente féktelenül bulizna, de pár hónapja előkerült róla egy-két kép Facebookon, amiken láthatóan nagyon jól érezte magát. :P

Sam és Lee is mindig nagyon segítőkész, rendkívül támogatóak, bármikor fordulhatok hozzájuk bizalommal. Most sem hagyják, hogy egyedül kódorogjak a hazafelé vezető utamon, készséggel felajánlották, hogy kivisznek a repülőtérre, ugyanis egy hét múlva indulok haza, amit el sem tudom mondani, mennyire várok! :)

Fél év után két sűrű hét otthon. Pihenni biztos nem tudok majd, mivel elég feszített lesz a tempó az idő szűke miatt. De már nagyon hiányoznak az otthoni barátaim, szeretném megölelni őket, és személyesen is megköszönni nekik, hogy a nehéz időkben is velem voltak. Szeretném már látni a macskámat, Pipacsot, aki állítólag bújósabb lett, mióta eljöttem otthonról. Tipikus...:D És persze legnagyobb lelki támaszomat, a legjobb barátomat, a szerelmemet, Toncsit is szeretném magamhoz szorítani.

Most rohanok, mert az utazás előtt még be kell szereznem néhány dolgot! :)

xx

Személyiségfejlődés

Drága Olvasóim!

Eljött az ideje egy újabb bejegyzésnek. Sokat gondolkoztam a témán, aztán rájöttem, van egy dolog, ami mostanában jó érzéssel tölt el: az, hogy képes vagyok elérni a céljaimat mások segítsége nélkül, és anélkül, hogy ez első nehézségnél feladnám. Két dolgot emelnék ki, amiért igenis büszke vagyok magamra: az egyik, hogy megtanultam Evie-t etetni, a másik, hogy hivatalos ügyeket intézek.

1. Evie etetése

Ahogyan már említettem, Evie a beteg kislány, akire Sam egész nap vigyáz. Akinek van gyermeke, az tudja (és akinek nincs, az is), hogy egy egészséges baba etetés során kinyitja a száját, ha látja a kanalat közeledni. Nálunk abban adódik nehézség, hogy Evie nem lát (de azt már biztosan tudják, hogy hall!), és nem nyitja a száját. Amikor először mutatta Sam a technikát, nem is tudtam, mikor nyel a kislány, de mára már ezt is látom, és ha éppen nincs résnyire Evie szája, akkor bizony bele kell préselni a kaját. Az ebéd/vacsi néhány kanálnyi pépes húsos valamiből és szintén pépes, de gyümölcsös desszertből áll.

Az első önálló etetésem nem volt túl sikeres, több mint félóra alatt nem jutottunk el a desszertig. További nehézséget okozott, és máig okoz, hogy a kislány délután fél5-kor már nagyon álmos, ezért rendszerint elalszik etetés közben/alatt. Folyamatosan beszélek hozzá, idegesítem csikizéssel, rázással, hogy fenntartsam a figyelmét, de ezen még dolgoznom kell, illetve úgy érzem, gyorsabbnak kell lennem, hogy még csak ideje se legyen elaludni. :) Körülbelül két héttel ezelőtt volt egy újabb próbálkozásom, de immáron ugyanannyi idő alatt eljutottunk a desszertig. Hatalmas boldogság volt ez nekem, igazi kihívásnak éreztem, de az első sikertelennek vallott próbálkozás egyáltalán nem vette el a kedvem, inkább arra gondoltam, mit fogok másképp csinálni legközelebb, hogy gyorsabb legyen az etetés. Úgy érzem, Evie csapatjátékos lett, képes figyelni rám, és időnként látok és érzek olyan pillanatokat, amikor kinyitja a száját.

2. Ügyintézés

Aki ismer, az tudja, hogy egyáltalán nem szeretek hivatalos ügyeket intézni, főleg nem egyedül. Magyarországon sem, nemhogy még más országban, más nyelven. De a szükség törvényt bont, és ezt bizony egyedül kell végigcsinálnom. Na jó, azért van némi támogatásom, de ő csak a lépéseket mondja el, a részleteket nekem kell elintéznem. Mióta itt vagyok, szinte rettegek az angol telefonhívásoktól. Inkább SMS-ben írok és íratok, mert abban jobb vagyok. Időpontkérésnél azonban nem lehet SMS-ezni, őket bizony fel kell hívni. A házban nincs jó térerő, akadozik a vonal, a vonal másik végén mintha rádióból beszélne az illető, hatszázszor vissza kellett kérdeznem, DE MEGCSINÁLTAM. Talán másnak ez semmiség, nekem szembe kellett néznem az egyik legnagyobb itteni félelmemmel, nem volt mese, telefonálnom kellett és időpontot kérni. Azóta voltam a kapott időpontomon is, a személyes elbeszélgetés is zökkenőmentes volt.

Egyik barátnőm mondja azt, hogy az élet mindig elénk tárja azokat a problémákat, félelmeket, amiket meg kell oldanunk. Megkapjuk kicsiben, de ha nem vesszük észre, elénk tolja nagyban is. Igaza van. :)

Itt volt Toncsi (Tony was here)

Kedves Olvasóim!

Először is: végre megkaptam az új laptopomat, ami magyar billentyűzetű, úgyhogy mostantól ékezettel fogok írni (hál' istennek!). Nem volt egyszerű az idejutása, de a kiváló csapatmunkának, jótevő angyalaimnak köszönhetően a kezemben tarthatom a gépet. Köszönet érte még egyszer Osziczki Tamásnak, Juhász Jácintnak, és persze Toncsinak, aki hozta a laptopot. :)

Toncsi kedden délután érkezett Lutonba. Kimentem elé a reptérre, bár az is elég körülményes módon történt, ugyanis megint nem voltam elég körültekintő, és nem néztem utána, hogy Luton már nem London területén van, ezért az utazásra szolgáló Oyster kártyámat nem tudtam használni. A touch-in még megvolt, de Lutonban nagyot néztem, hogy nem tudtam touch-out-olni (azoknak, akik még nem jártak Londonban: ez egy olyan kártya, amivel kicsit olcsóbban lehet utazni, mintha megvennéd a járművön a jegyet. A szabály, hogy csak akkor vonja le a megfelelő árat, ha megvan a touch-in és a touch-out is. Ellenkező esetben a napi maximális (kb. 9 font) díjjal terhelik a kártyát.) Szóval touch-out nem volt, de csak sikerült kijutni a reptérre, ahol aztán felvettem Toncsit. Úgy terveztem, hogy aznap már beleviszem London sűrűjébe, ezért elmentünk a King's Crossra, majd kipróbáltam, tudok-e touch-out-olni, nehogy sok pénzembe kerüljön mindez. És tudtam, szerencsére! :) A vonatról leszállva természetesen megálltunk a 9 és 3/4 vágány trolley-ánál, fotózkodott is vele, hiszen hétköznap volt, nem volt nagy sor.

Az utunk ezután az Oxford Streetre, London legforgalmasabb utcájára vezetett. Rövid shopping után elmentünk a szálláshelyre. Ezúton köszönjük a lehetőséget Lovas Áginak. :) Némi kaja vásárlás, vacsi és már el is ment az első nap.

Szerdán és csütörtökön dolgoztam, ezért Toncsi itt töltötte velem az idejét. Mia az első napon még elég félénk volt, estefelé azonban már megnyílt. Alfie igazi férfihoz illően kezelte Toncsit, egyből barátságos volt vele. A második napon már minden kérdésük csak Toncsiról szólt, még Sam is megjegyezte, milyen gyorsan megkedvelték őt.

Csütörtökön este aztán végre elhagytuk a házat, együtt tudtunk aludni, kipihenni magunkat a pénteki nagy napra. Egyrészt: pénteken ünnepelte Toncsi a szülinapját. Másrészt: az egyik legnagyobb álmom teljesült, eljutottunk a Harry Potter stúdióba. Fenomenális volt, minden HP-fannak ajánlom, hogy látogasson el oda, garantáltan nem fog csalódni. Döbbenetes, mennyi ember minőségi munkájának köszönhető az, amit a mozivásznon láttunk viszont. Kipróbáltuk a vajsört, készíttettünk képet a 2. részből ismert autóból, ültünk seprűn. (Képek hamarosan a facebookon.)

A túra után elmentünk Ascotba, a Virginia Water közelébe a barátainkhoz. Ascot csodálatos hely, kirándulásra tökéletes. Közel van Windsor, a kastély, a park. Időszűke miatt nem tudtuk körbejárni, de biztos vagyok benne, hogy hamarosan pótoljuk ezt a hiányosságot. Dettinél és Jácintnál nem maradtunk otthoni ízek nélkül szerencsére, azt hiszem, mindketten fényesre nyaltuk a tányérunkat. Másnap aztán megkóstoltuk az igazi angol reggelit (tojás, bacon, kolbász), majd visszamentünk a városba, egy utolsó vásárlásra.

Vasárnap aztán csak annyira volt időnk, hogy egy kicsit beszélgessünk még a visszaút előtt, ezért Golders Green egyik közeli kávézójába ültünk be egy-egy teára. Toncsinak ízlik az angol tea tejjel!!! :)

Hihetetlen, milyen gyorsan elrepült ez a pár nap. Sok idő ment el az utazással, sűrű volt a program, kevés idő maradt a városnézésre, de ahogy egykori gimis matektanárom szokta volt mondani: "Ami késik, az lassan ideér." xxx

Zsido husvet, munkaszuneti nap (Passover, bank holiday)

Kedves Olvasoim!

Ezentul ritkabban fogok irni, mostantol inkabb olyan temakrol, amik befolyassal vannak az eletemre. Az egyik ilyen egy masik vallas megismerese.

London eszaki reszein sok a zsido csalad. Itthon az o szokasaik szerint kell etkezni, de kint mar nem kell kovetnem a szabalyokat, ha nem akarom. Etkezeseik fo ismervei: kulon taroljak a husos es a tejes etkeszletet, es nem kerulhet egy tanyerra a hus a tejtermekkel, a hal viszont nem szamit husnak, igy azt barmivel lehet enni. Az elejen eleg szokatlan volt a bolognait reszelt sajt nelkul enni, de mara megszoktam, raadasul a kosher etkezes jot tesz a gyomornak is.

Az egyik legnagyobb esemenyukon, a zsido husveton is asszisztaltam, magan a zsido vacsoran (seder) nem voltam jelen, mivel nem ez a vallasom, de a szobambol is lehetett hallani, mi tortenik a lakoman. A csalad az asztalnal egy tortenetet meselt el (szerintem a zsidok kivonulasat Egyiptombol, de nem mondom biztosra, mert heberul folyt), kozbeekelve enekekkel. Bar nem ultem egy asztalhoz a tobbiekkel, a vacsibol en is kaptam, amit halasak koszonok hostanyukamnak, Samnek.

A heten kezdodott a zsido husvet, a passover, heberul pesach, ami nyolc napig tart. Ebben a nyolc napban nem lehet semmilyen kelt tesztat (kenyer, bagel, pizza stb.) enni, helyette van a matza, ami csak lisztbol es vizbol keszul, keszen lehet kapni, hasonlit az abonettre es a tobbi raklapra. :D Igy emlekeznek arra az idoszakra, amikor a zsidoknak el kellett sietniuk Egyiptombol, es nem volt idejuk megvarni, amig a kenyer megkel. Nem lehet semmilyen huvelyes novenyt enni, ebben a nyolc napban ez is tiltolistan van. Helyette krumplit eszunk mindenfele formaban (a krumplipure is kizarolag kosher, tejtermek-mentes vajjal keszul), csirket, halat. Minden kosher, van erre kitalalt bolt is, csak a hetre vasarolt termekeket lehet enni.

Szerencsere a csaladom nem ortodox zsido, es nem tartjak szigoruan a vallasukat, ugyanis vannak olyan csaladok, ahol ebben az idoszakban nem csinalnak szinte semmit. A nyolc napban mas etkeszletet hasznalunk, amit csak kezzel lehet elmosni. Ha barmilyen hus kerul a tanyerra, mindent, ami nem husos, szinten husos tanyerra kell tenni. Kicsit szokatlan, de nem lehetetlen hozzaszokni. Eppen mire sikerulne megtanulnom mindent, veget is er. :)

A masik momentum a munkaszuneti nap, a bank holiday. Nem is gondoltam volna, hogy ez nekunk is szunnap lesz, kezdve most pentektol egeszen husvet hetfoig. Iden kimarad a locsolkodas, helyette lesz Easter Bunny, kicsit sajnalom, mindig szerettem a husvetot, sok fiu gondoskodott arrol, hogy sokaig ne hervadjak el. :) Fura erre a munkara tenyleg munkakent tekinteni, hiszen voltakeppen csak olyasmit csinalok, amit egy anya, vagy egy nagylany, aki segit az edesanyjanak.

Visszajelzes (Feedback)

Sziasztok!

Kezdtem attol felni, hogy mar nem fogok tudni mirol meselni, de a Bladon-csalad mindig tartogat valamit szamomra. :)

Hihetetlen, hogy mar harom hete vagyok itt. Fel sem tunik, mennyire repul az ido. A minap epp Sammel beszelgettem errol, mondtam is neki, hogy egyaltalan nem vettem eszre, mire azt felelte: "Ez jo, mert azt jelenti, boldog vagy!". Es igen, meg mindig boldog. Felelmetes, hogy az elmult harom het alatt egyszer sem volt rossz kedvem, mely pontom stb. Mindig ugyanaz a szint, amit idonkent csak uberelnek...:)

A hetfo reggelem azzal indult, hogy Mia megolelt. Azt hiszem, ennel tobbet nem is kell mondanom. A het kozepen Sam mindig megkerdezi, mit tervezek a hetre. Igazsag szerint jol esik, hogy erdeklodik; jelenthetne persze azt is, hogy minden lepesemrol tudni akar, de meg ennek ellenere is szivesen meselnem el neki, mik a terveim. :) Az apro reggeli mosolyok, a "hogy aludtal?" es a "minden rendben?"-kerdesek azok az icipici momentumok, amik minden nap boldogsaggal toltenek el. Penteken pedig Sam allt elo azzal, hogy majd augusztusban mennek nyaralni, ezert vagy itthon maradok es elhivom a baratom, vagy hazamegyek es alljak a repjegyem. Utobbit valasztottam, mivel tervben is volt. Ket het fizetett szabadsagot kaptam, termeszetesen a visszautat is alltak, ugyhogy szamitanak majd ram a kesobbiekben is. :P

Szinten penteken Samnek kellett volna elvinnie a gyerekeket a suliba, de kidurrant az auto kereke, ezert SOS-ben megkert, gyalogoljak mar el en veluk. Majdnem 8:30 volt, es 8:40 korul mar sorakozo szokott lenni. Az iskola a haztol kb. 15-20 perc seta. Hat, aznap nem walking volt, hanem jogging, de mindosszesen 2 percet kestunk, ugyhogy remek idot futottunk, majdnem szo szerint. :) Mivel nem igy volt eltervezve az aznapom, mire hazaertem, mar ki volt teregetve, es be volt teve egy ujabb adag mosas a gepbe. Sam ezzel segitett nekem, amiert en segitettem neki. Melyik hostmom csinalna meg ezt? Imadom ot. :) Estere vallaltam egy kis plusz babysittelest Lee tesojanal. Hoztak-vittek, ehettem-ihattam, amit akartam, hasznalhattam a gepuket, elveztem a csendet, filmet neztem, jol kerestem. :D Mivel aznapra csak babysitteles volt az esti program, ugy gondoltam, a munka elott kivetelesen csatlakoznek a csaladhoz a nagy vacsira, ha nem banjak. Nem bantak, de a Nagyi kicsit elszamolta magat, es pont azelott lett kesz a kaja, mielott Hannah (Lee tesoja) megerkezett volna. Az adagom az etelhordoban elkeszitve, taskaba bepakolasra keszen allt, mire egyet fordulhattam volna. :) Ezek azok a pillanatok, amikert szeretek itt lenni. Adok, es szerencsere kapok is, nemcsak a gyerekektol, de meg a szuloktol is. :) <3  

Bizalom (Trust)

Kedveseim!

Kicsit elcsusztam a blogirassal, egesz hetvegen azon gondolkodtam, mirol is irjak. Tovabbra is boldog vagyok, ezt meg egyszer mar unalmas lenne reszletezni. :) Vannak apro hibaim, amiket mindig probalok kijavitani, de a Nagyi ma epp azt meselte, az o anyukaja is azt mondta: "Mindig a hibainkbol tanulunk." Eleg kozhely, de voltakepp igy van. Mar, ha okos az ember...:)

Most inkabb egy olyan temarol irnek, ami nemcsak itt, de otthon, Magyarorszagon is vitatott dolog. Ez a bizalom. Eloszor is: egy csalad befogad egy vadidegen lanyt az otthonaba. Az elso benyomas alapjan dontottek ugy, hogy en leszek a nyero, de Sam a multkor elmondta, ot hetet vartak ram. Tehat nem adtak fel addig, amig az "igazit" meg nem talaltak. De ugye, mint tudjuk, az elso benyomas nem minden. Mint ahogy egy randin sem, ahol mindket fel a leheto legjobb arcat probalja mutatni, aztan a masodik es harmadik alkalommal azert mar van egy-ket olyan elszolas, amibol kiderul, erdemes tovabb folytatni a talalkozgatast vagy sem. Es itt azert teljesen mas a helyzet. Ott elsz veluk, az o szokasaik, szabalyaik szerint. Eleg nehez, foleg, ha otthon mar megvolt a sajat kis eleted, megvannak a sajat szokasaid, szabalyaid. De konnyebb, ha a befogado csalad segit neked mindebben. Es nemcsak arrol van szo, hogy leirjak a 'Welcome letter'-ben, hogy mi, hogyan fog mukodni, hanem olyan aprosagokra gondolok, mint pl. en ugy szeretem inni a teat, hogy a filter egeszen addig benne van a bogreben, amig meg nem iszom a teat, ok viszont 2-3 perc utan kiveszik, es Sam megkerdezi, benne hagyja-e a filtert a nekem keszitett teaban. Az ilyen pillanatok sokat jelentenek nekem.

Esti babysitteleseim soran athivhatom a barataimat, ha eppen ok is szabadok. Nincs igazan sok dolgom ilyenkor, csak lekapcsolni a villanyt a gyerekek szobajaban, ha mar elaludtak, figyelni a babymonitoron, minden rendben van-e, ugyanis van egy oxigenhianyos kislany is, akirol eddig nemigen irtam.

Mint kiderult, Evie egeszsegesen szuletett, de az orvosok valamit elrontottak (sajnos annyira meg nem tudok angolul, hogy mindent megertsek), es az o hibajukbol lett Evie disabled. Mindenfele segitseget megadnak neki a szulok, szinte minden nap jon hozza valaki, aki fizikoterapiaval foglalkozik. Lassan, de biztosan en is egyre tobb idot toltok vele, mara mar megtanultam beadni a gyogyszereit is. A szulok semmit sem eroltettek, megvartak, amig kenyelmesnek (vagy legalabbis nem frusztralonak) erzem a helyzetet, es csak akkor mutattak meg, mit hogyan kell csinalni, amikor en kerdeztem ra. 

Fura dolog olyan csaladban lenni, ahol van egy beteg kislany, megis maximalisan megbiznak benned. Miota itt vagyok, meg egyszer sem kaptam SMS-t, hogy minden rendben van-e, mindenki jol van-e stb. Pedig ez meg csak a harmadik hetem eleje. Szerencsere a szulok nem aggodosak, es engem is megdicsertek, amiert ugyesen beadtam Evie gyogyszereit. Ram merik bizni a gyerekeket, nem neznek rossz szemmel, ha az en felugyeletem alatt tortenik egy-egy eses vagy seb az idosebb gyerekeken. Ugy erzem, tenyleg ugy kezelnek, mint egy csaladtagot. :)

Boldog vagyok! (I'm happy!)

Sziasztok!

Aki olvasta a multheti blogbejegyzesemet, vagy beszelt velem, az tudja, hogy immaron egy uj csaladot boldogitok. Vagy inkabb ok tesznek engem boldogga? :) A lenyeg, hogy nagyon jol erzem magam.

En vagyok a Bladon-csalad masodik aupaire. Az elso aupairjuket szemelyesen ismerem, tartjuk a kapcsolatot, igy ki tudom puhatolni, mi az, amit lehet, es mi az, ami nagyon szurja a szemuket, illetve hogyan viszonyulnak az aupairhez. Lee (hostdad) mondta, hogy velem azert mar konnyebb, mert nem a "vak vezet vilagtalant" szituacio ervenyesul, tudnak vezetni, hogy megis mit kellene tennem. Hogy mit: megkonnyiteni Sam dolgat.

Ez volt az elso hetem. Sam (hostmom) csendes, visszafogott no, a het elejen keveset beszeltunk, az is csak a munka miatt volt, a het vegere viszont sokat mosolygott mar, erzem rajta, hogy felszabadultabb, batran fordulhatok hozza, barmilyen problemam is adodik. Lee laza, vicces, folyton ugrat, sokat nevetunk. O kevesebbet van otthon, mert dolgozik, de a gyerekek furdetesi idejere (6 pm) mindig hazaer, es o is teszi agyba oket.

A nagyi (Sam anyukaja) szinten nagyon kedves. Penteken a gyerekek palacsintat kertek, ezert keszitettem nekik a magyar fele vekony palacsintabol. Tobbet is, mint kellett volna, ezert voltakepp az egesz csaladnak csinaltam. A nagyi mar el is kerte a receptet, erdeklodott, hogy van a mi nyelvunkon a pancake, probalta kiejteni, egeszen ugyes volt.

Nalunk a vasarnap a nagy csaladi ebed napja. A zsido csaladoknal azonban a penteki vacsora a nagy csaladi zabalas :). Kulon orom volt szamomra, hogy a nagyi felajanlotta, kessek egy kicsit a csajokkal tervezett programrol, hogy veluk ehessek. :) Az ajanlatot visszautasitottam, de a gesztus nagyon jolesett.

Mia es Alfie imadnivalo. Melegszivuek, kedvesek, mindent kernek es mindent megkoszonnek. A legnagyobb hibajuk, hogy turelmetlenek, mindent rogton akarnak, de melyik gyerek nem ilyen? :) Minden nap ugralnom kell veluk a trambulinon (micsoda munka! :)), ha pedig nem jut ra idom, nagyon szomoruak. Ezert mindig egy kicsivel korabban kezdek a kelletenel, amit en egyaltalan nem banok, hogy tudjak veluk jatszani.

Vegre azt csinalom, ami szerintem egy aupairnek a feladata. Keveset takaritok, es tobbet vagyok a gyerekekkel. A napjaim kb. igy neznek ki:

7:30 - feloltoztetni a gyerekeket (fel tudnak oltozni maguktol, csak kicsit noszogatni kell oket), arcmosas, fogmosas, kb. negyed ora alatt megvagyunk.

7:45-8:10 - berakni egy adag mosast, kipakolni a mosogatogepbol

8:10-9:00 - elsetalni a gyerekekkel a suliba, oviba (ez kicsit hosszabb szokott lenni a beutemezett 15-20 percnel :D), Alfie 8:45-kor kezd, Mia 9:00-kor, igy addig varnom kell.

9:00-9:30 - visszaerek, kiteregetek, beteszem a ruhakat a szaritogepbe (amit lehet), berakok egy ujabb adag mosast, kiviszem a szemetet.

Szunet 2:45-ig.

2:45-4:00 - Mindig takaritok valamit, de ezek apro dolgok, fel oranal nem igenyelnek tobb idot, a tobbi a vasalassal megy el. Hiaba, nem vasaltam sokat, gyakorolnom kell, ezert mondtam is Samnek, hogy inkabb minden nap kivasalom azt a keveset, mintsem kedden egy kupacot orakig. :) Nem vitatkozott, beleegyezett. :D 

4:00-4:45 - jatek a gyerekekkel

4:45-5:15 - a vacsi keszitese (altalaban mirelit), a konyhapult letorolgetese, ezutan 6-ig nem csinalok szinte semmit

6:00-6:20 - furdetesi ido, fogmosas, a pizsama rajuk imadkozasa. 

Es voltakeppen ennyi. Elvezem, szeretem. 

Szeretem, hogy szeretnek, hogy Mia bujos, hogy Alfie viragot szed nekem. Remelem, minden igy is marad. :)

A csaladvaltasrol oszinten

Kedves Olvasok!

Erre a hetre igertem azt a meglepetest, amit en mar ket hete tudok. Ugyan meg csak alig egy honapja vagyok itt, maris atestem a csaladvaltason, ami azert valljuk be, eleg korainak szamit itt. 

Sharon, a hostmom mar a masodik heten latta rajtam, hogy nem erzem tul jol magam veluk, es nyilvan nemcsak nekem, hanem neki is nagyon fontos, hogy boldog legyek, ugyanis ez kihat a hozzaallasomra, a munkamra egyarant. A dolgomat maximalis erobedobassal vegeztem, megis sokszor lattam az arcan, hogy elegedetlen, holott ennek ellenkezojet mondta. Oszintenek kell lennem magammal is: sok a harom gyerek. Foleg, ha meg el is vannak kenyeztetve. Egykekent nehez megertenem olyan helyzeteket, amik a testverek kozott allitolag teljesen termeszetesek. Sokszor ereztem magam inkabb bentlakasos cselednek, mintsem aupairnek. Velemenyem szerint nem csak hazimunkabol kellene allnia az aupair-munkanak. A szulok is elkenyelmesedtek nagyon hamar, folyton azon kaptam magam, hogy mar nemcsak a gyerekek utan, hanem utanuk is takaritok. Nem kaptam semmilyen jogot arra, hogy egyaltalan raszolhassak a gyerekekre, ha valami rosszat tesznek. Ha pedig valami nem ugy tortent, ahogy ok akartak, rogton kitort a siras, es Sharon maris engem vont felelossegre. Vegulis halas vagyok Sharonnak, amiert feltunt neki a "boldogtalansagom", en lehet, hogy csak kesobb leptem volna ezugyben. Egy komolyabb beszelgetes utan ugy hataroztunk, naluk nem lesz jo nekem tovabb, probaljuk meg a csaladvaltast. Ettol fuggetlenul jo viszonyban maradtunk (meg annak ellenere is, hogy utolso este veletlenul kizart otthonrol), tartani fogjuk a kapcsolatot, kedveljuk egymast, de en neki nem felelek meg, es igy tenyleg felesleges maradnom.

Az ugynoksegen megnyugtattak, van olyan, hogy egyszeruen nem passzolunk egymashoz, megis elegge el voltam keseredve, mert aki tudja a tortenetet, az azt is tudja, hogy kiutazasom elott egy honappal mar megvolt a hostcsaladom. Szoval csalodott voltam, egeszen addig, amig be nem mutattak azt a csaladot, ahova eppen ma koltoztem.

Nyugodt, csendes, bekes. Gyerekek: 4 eves kislany, Mia, 6 eves kisfiu, Alfie. Van egy 18 honapos kislanyuk, Evie, aki oxigenhiannyal szuletett, ezert fizikailag es mentalisan is serult, de vele egeszen addig nem kell foglalkoznom, amig nem erzem kenyelmesnek a feladatot. Tehat voltakepp a ket gyerekre kell vigyaznom. Kaptam jogokat, kevesebb takaritast, tobb gyerekvigyazast (ugyanannyi penzert!). Azt gondolom, jobb lesz nekem egy olyan helyen, ahol valoban aupair-nek valo feladatokat kell vegeznem. 

Ugyanakkor nem hiszek a veletlenekben, kellett, hogy megtapasztaljam, milyen egy busy family-nel "aupairnek" lenni, hogy aztan maximalisan ertekelni tudjam a mostanit.

A gyerekek rogton reagaltak a kerdeseimre, segitettek kipakolni a borondombol, ugraltunk a trambulinon, fogtuk egymas kezet, megkertek, hogy en olvassak nekik esti meset, Mia keszitett nekem egy rajzot es megsugta, maris szeret. Es ez meg csak az erkezesem elso par oraja volt. Elkepeszto, mekkora energiaval toltottek fel. :)

A csaladon kivuli elet

Kedveseim!

Nehez ugy egy csalad reszenek lenni, ha voltakepp nem is vagy az. Ezert kell emberekkel ismerkedni, programokat kitalalni, hogy ne erezd magad egyedul. London nagyszeru, tele van lehetosegekkel, csak azert, mert sokszor maganyosnak ereztem magam, meg nem feltetlenul voltam az valojaban. Szerencsere vannak segito kezek, akik atsegitenek a nehezebb idoszakokon, es szerencsere megtalaltam azokat a lanyokat, akikkel igazan boldog vagyok, amikor csak veluk lehetek.

Tobbnyire csak a hetvegen all rendelkezesunkre annyi ido, hogy elmenjunk beulni egy pubba, vagy korbejarjuk Greenwich-t, de ezek a hetvegek adnak nekem loketet a kovetkezo heti munkahoz. Het kozben a hozzam kozelebb lako aupair lanyokkal talalkozom, vagy eppen olyan emberekkel, akikkel vannak kozos ismeroseink a facebookon. Olyan regi, kedves ismerosokkel egyeztetek talalka-idopontot, akikkel otthon alig vagy egyaltalan nem talalkoztam. Hiaba, London megsem akkora varos, mint gondolnank. :)

Csak ugy tudom jol erezni magam, ha ingerek ernek. Minel tobb, annal kevesbe unatkozom, annal kevesebb idom van gondolkodni olyan dolgokon, amiken egyaltalan nem is kellene.

Jol vagyok, minden rendben, de van egy hirem, amit csak jovo heten fogok elmeselni. :) xx

1. heti osszegzes :)

Sziasztok!

     Tul vagyok az elso igazi hetemen (mivel az elozo het 2 napja nem szamitott, mert a gyerkocok itthon voltak), es meg kell mondanom, nagyon vegyes erzeseim vannak a csaladdal kapcsolatban. Pontosabban a gyerekekkel kapcsolatban.

     Akikkel a het soran beszeltem, azok tudjak, hogy eleg kemeny hetet zarok, volt siras es nevetes egyarant. Be kell vallanom: nehezebb ez a munka, mint gondoltam. Es talan nem is a gyerekek miatt, hanem a nyelv miatt. Mostmar viszonylag jol ertem oket, meg a legkisebb babanyelvet is, viszont valaszolni nem egyszeru, es kulonosen nem esik jol, ha ki is nevetnek, mikor nem mondok valamit helyesen. A legidosebb lany, Talia sokat segit, ha nem ertek valamit, de ez idoszakos es a hangulatatol fugg minden. Josh igazi hangulatember, egyik pillanatban a nyakamon csung, mint egy kismajom, a masik percben pedig leidiotaz. Livy, a legkisebb pedig nem olyan nehez eset, de azert sok mindent maskepp csinalnek, ha az en lanyom lenne. :) 

     A het elejen volt egy nagyobb melypontom, azt hiszem, kicsit elveszettnek ereztem magam az uj kornyezet miatt, de az egyik jo baratnommel, es mas aupair lanyokkal valo talalkozas utan feltoltodtem energiaval, es uj lendulettel indultam neki a munkanak.

     Sharon meg mindig nagyon kedves, odafigyel ram, bar sokat ugraltat, ugyhogy mostantol visszaveszek a tulbuzgosagbol, nehogy a vegen mindent alapertelmezettnek vegyen. (Az igyekezetemet egyebkent extra penzzel jutalmazta, szoval igazabol egy rossz szavam se lehet ra. :)) Daviddel csak reggelente talalkozom, de minden egyes alkalommal mondja, muszaj kimozdulnom, megneznem Londont, mert be fogok golyozni, ha sokaig itthon maradok.

     Vettem oyster kartyat (a londoni kozlekedeshez az egyik legkedvezobb tarifaju kartya), mar nagyjabol tudok kozlekedni is, ami azert itt nem olyan egyszeru, kezdem kiismerni magam a kornyeken, az aupair lanyok sem laknak nagyon messze tolem, ugyhogy valojaban csak fel kellett fedeznem, mik a lehetosegeim, es elnem kellett veluk.

     Kezd minden egyszerubbe, konnyebbe valni. Remelem, hamarosan jobba is. Az biztos, hogy nem adom fel az elso nehezsegnel, szerintem tudjatok, eleg kitarto vagyok. :) xx

Az elso 2 nap

Kedves Erdeklodok!

Nos, kezd korvonalazodni, mi is a feladatom pontosan. Az egy dolog, hogy folyton szemmel kell tartani a gyerekeket, de mellette nagyon sokat kell takaritani, foleg utanuk.

Ezek a takaritoi feladatok nem megeroltetoek, es semmi olyan nincs bennuk, amit egy normal haztartasban ne tenne meg az ember. 

Nehany furcsasag, ami viszont egy magyarnak nagyon szokatlan elsore:

1. Mindig mindent szetszorva hagynak, eppen ahogy kibujnak a cipobol, kabatbol, a lepcsofokokon 1-1 bugyival, zoknival, nadraggal talalkozom. Sajnos ez alol a szulok sem kivetelek (persze ok azert a ruhaikat nem hagyjak ennyire szet, de nem foglalkoznak olyan dolgokkal, mint pl. feltorolni furdes utan a padlot, ami vizes lett).
2. Minden nap kell mosni. Szerencsere van szaritogep, de ez nekem akkor is nagyon furcsa. 
3. Rettentoen pazarolnak. Szerintem, aki jobb kornyekrol is jott, annak is szemet szur mindez. Altalaban delutan 4-5 fele esznek "fott" etelt, nem szokasuk mindet megenni, igy a folosleges kaja nem a hutoben, hanem a kukaban landol. Kiontik a meg nem ivott tejet es narancslevet stb.
4. Ha mar etkezes. Szamomra nagyon furcsa, hogy egy majdnem 5 eves fiucska nem tud onalloan enni. Kerdesem a magyar anyukakhoz: tenyleg segitsegre szorul egy 5 eves gyerek? Mar, ami az etkezest illeti... Bohockodnak az asztalnal, a kaja egyharmada a foldon landol, a masik reszet belejuk kell imadkozni, a harmadik resze megy a kukaba. A szulok termeszetesen mindent megesznek, tegnap az apuka veletlenul a mikroban hagyta a csirket, anyuka ki akarta dobni, de apuka mondta, hogy ne tegye, tegye be a hutobe, jo lesz meg ma estere. 
5. Minden mirelit. Es ha nem, akkor is a leggyorsabban elkeszitheto kajat valasztjak. A csalad viszonylag egeszsegesen etkezik, a szojabab es a brokkoli minden este ott van a tanyeron. Tegnap mar kuszkuszt is ettem (olyan az ize, mint a buzadaranak), de azt mar megfigyeltem, hogy igyekeznek valtozatosan enni. 

Az elso pozitiv elmenyek:

• A legtobbet majd a pici lanyra, Oliviara (2,5 eves) kell vigyaznom, akivel egyre jobban kijovok. Tegnap megengedte, hogy befonjam a hajat, ami nagy szo, mert a szulok szerint az elozo aupairnek nem engedte, hogy hozza erjen a hajahoz. Ma o volt az elso, aki elkeszult a feloltozessel, fogmosassal, cipofelhuzassal es kabatfeladassal ugy, hogy kozben 3 konyvet szorongatott renduletlenul. Persze a hangulata percrol percre valtozik, de szerintem nagyon jol kijovunk majd egymassal.
• Sharon es David is minden nap megkerdezi, hogy erzem magam, biztos, hogy jol meggondoltam-e ezt, jol aludtam-e stb. Tegnap egyedul voltam egesz delutan, tavozasuk utan 1 oraval mar jott az uzenet Sharontol, jol vagyok-e. Este aztan beszelgettem meg Sharonnal, megnyugtattam, hogy minden rendben lesz, es minden furcsasag ellenere birom a sracokat, azert is, mert legalabb felkeszitenek az anyasagra. :D Anyanak lenni nagyon kemeny hivatas, de az biztos, hogy jok az edzoim. :D 

Erkezesem napja

Kedves Aggodok!

          Eloszor is: elnezest az ekezet nelkuli irasert, nekem is nagyon szokatlan. Nem hoztam magammal a regi, oreg laptopomat, ezert addig, amig nem veszek ujat, sajnos ez, vagy a wifis mobilozas marad.

          Tehat az elozmenyek: ugy indultam neki az utnak, hogy "ide nekem az oroszlant", ami az utolso par napban azert atcsapott felelemmel vegyes izgatottsagba, dehat nem volt mit tenni, megvettem a repjegyet, kaptam nagy borondot, muszaj volt utaznom. :D Na jo, azt hiszem ez a ketsegbeeses valahol termeszetes, elvegre megis csak egy idegen orszagban probalok szerencset.

          A repules: elso alkalom, izgalmas volt, de azert nem volt nagy durranas, vagy csak azert nem elveztem igazan, mert kb. 2 es fel orat aludtam elotte. Mivel egy banan volt bennem, kicsit kavargott a gyomrom a felszallasnal es a fokozatos emelkedesnel, de ez meg semmi volt ahhoz kepest, amit az angol taxiban eltem at. :D (Errol kicsit kesobb reszletesen.)

Szerencsere mar a magyar taxiban egyutt utaztunk egy magyar parral, akik szinten Londonba tartottak, ugyhogy megkertem oket, segitsenek az esetleges kellemetlensegek lekuzdeseben. Ugyhogy a poggyaszfeladas, a biztonsagi ellenorzes is rendben zajlott, sikeresen landoltunk a lutoni repteren, felvettem a csomagom es remenykedtem, hogy megvart a taxim, mert eleg sokaig tartott a leszallas, csomagfelveves stb.

Anyuka korabban mar mondta, hogy sajnos nem tud kijonni elem a repterre, de rendelni fog egy taxit, a sofor varni fog nevtablaval, semmi miatt ne aggodjak, a cech is rendezve van. Igy is tortent.

         A taxiban: egy ir sofor vart ram, akinek a beszedebol alig ertettem valamit, amig meg nem kertem, lassitson egy kicsit, mert nekem ez igy eloben egy kicsit magas. Mire rogton poenkodni kezdett, hogy akkor ezek szerint az elmult 3 perces beszelgetesbol semmit nem ertettem, ugye? A poen nemcsak eddig tartott, kerdezte, hol szeretnek ulni, mondtam, hogy jo lesz elol is, mire kinyitja nekem a jobb oldali ajtot (Angliaban, hahaha). Ezen nagyon jot nevettunk, elmeselte, valamennyi kozep-europaival bejatssza ezt, mind beveszi. :D

Nagyon kedves, nyitott, ir ferfit ismertem meg a szemelyeben, tetszett, hogy barmirol kepes volt beszelni (szerencsere o beszelt, en csak kerdeztem :P), egy percre nem hagyta, hogy magam cipeljem a 24 kg-os borondot, meg a hazba is bekopogott, hogy biztos jo helyre erkezzem meg. Lutontol Barnetig az ut viszonylag hosszu volt, es eleg gyorsan is vezetett, de megjegyezte, en vagyok az elso kozep-europai, aki nem sikit a forditott kozlekedestol (persze, mondtam, nincs jogsim, engem ez nem zavar :D). Meg is adta a telefonszamat, ha legkozelebb is taxira lenne szuksegem, hivjam batran. Persze arra is kivancsi, mennyit fejlodok angolbol, pedig megdicsert, milyen sokat ertek belole. Megnyugtatott, hogy nem lesz itt semmi gond, ne legyenek felelmeim, mivel sokat mosolygok, jol kijovok majd a gyerekekkel, hat nem tevedett sokat. :)

       A csaladnal: Sharon (az anyuka) fogadott, jo anyukahoz hiven rogton kerdezte, eszem vagy iszom-e valamit. Korabban mar megbeszeltuk, a mai nap nem kell "dolgoznom", igy kipakoltam, aludtam, es most irom a beszamolot (a Sharontol kolcsonkapott geprol). Termeszetesen mar a gyerekekkel is jatszottam, tobbnyire majd a legkisebb lannyal, Oliviaval kell lennem, ugyhogy el is kezdtem az ismerkedest vele. (Javitas: Josh a kozepso, Talia a nagylany.) Szerintem rendben leszunk, azert nekem is sokat kell meg fejlodnom, mert a kicsik beszedet eleg nehezen ertem (egyelore :)) Anyukatol viragot is kaptam az erkezesem alkalmabol, David (az apuka) pedig megint rohant valahova, igy csak eppen feltett nekem egy kerdest (amire persze nem tudtam valaszolni), aztan csak annyit mondott, kesobb meg beszelunk.

       Ajandekok: ugy gondoltam, meglepem oket valami hazaival. Termeszetesen a Toncsiek fele fuszerpaprika nelkul el sem indultam, azt majd csak a fozeskor fogom megmutatni nekik, de bort es a tomerdek turo rudit odaadtam, aminek nagyon orultek. A kicsik rogton ra is vetettek magukat, a nagylanyon kivul mindenkinek izlett a turo, amit ugye ok meg sosem ettek. (Josh azt mondta, olyan, mintha tejes csoki lenne, mikor ki akartam javitani, Sharon odaszolt, hadd higgyek ezt, igy nem kezdenek el filozni azon, mi is valojaban az a turo. :D).

       Most ennyi, ha meglesz a napi rutinom, termeszetesen irok. :) Puszi mindenkinek! xx

Utazás előtti izgalmak

Kedves Olvasók!

Hosszas fontolgatás és többszöri próbálgatás után úgy döntöttem, belekezdek a blogírásba. Ennek immár apropója is van: egy éve tudatosan készülök Angliába, hogy álmaimat megvalósítsam. Hogy mit fogok ott csinálni? A lehető legjobb munkát.

Au pairként fogok tevékenykedni Londonban. Au pair az, aki vigyáz a szülők gyerekeire és apróbb házimunkákat is végez, segít a főzésben, mosásban, takarításban. Ügynökség által jutok ki, fontosnak tartom, hogy legyen biztonság a hátam mögött, ez az ügynökség pedig maximálisan megadja ezt.

Az intézkedés másfél hete kezdődött, azóta megvan a kinti családom, a repjegyem is. A család nagyon kedves, anyukával folyamatosan tartom a kapcsolatot Skype-on, apukát eddig csak egyszer láttam, biztos nagyon sokat dolgozik. 3 gyermekük van: egy idősebb, 6.5 éves kisfiú, és 2 kisebb lány. Imádják a zenét, a táncot, úgyhogy azt hiszem, a lehető legjobb családba kerülök majd.

Hogy izgulok-e? Természetesen igen, és nem. :) Izgulok a repülés miatt, mivel ez lesz az első. Izgulok a nyelvi nehézség miatt is, bár anyuka akkor is megért, amikor csak pakolgatom egymás után az angol szavakat. Izgulok a beilleszkedés miatt is, hiszen én leszek az új családtag, nekem kell mindent úgy csinálnom, ahogy eddig ők tették, nem mehetek a saját fejem után. Ugyanakkor ezek kellemes és várt izgalmak. Szembenézni valami újjal, valami mással. Megállni a saját lábamon. Kihívás kell: fejlődés. Fejleszteni önmagam, a személyiségem (a nyelvi fejlődés is fontos, de az most mellékes).

Igazából nagyon várom, és pozitívan állok hozzá ehhez a változáshoz. Biztos jó móka lesz! ;) A blogot folyamatosan fogom írni, a facebook helyett (vagy mellett?) nyomon lehet követni majd a velem történteket.