Bizalom (Trust)

Kedveseim!

Kicsit elcsusztam a blogirassal, egesz hetvegen azon gondolkodtam, mirol is irjak. Tovabbra is boldog vagyok, ezt meg egyszer mar unalmas lenne reszletezni. :) Vannak apro hibaim, amiket mindig probalok kijavitani, de a Nagyi ma epp azt meselte, az o anyukaja is azt mondta: "Mindig a hibainkbol tanulunk." Eleg kozhely, de voltakepp igy van. Mar, ha okos az ember...:)

Most inkabb egy olyan temarol irnek, ami nemcsak itt, de otthon, Magyarorszagon is vitatott dolog. Ez a bizalom. Eloszor is: egy csalad befogad egy vadidegen lanyt az otthonaba. Az elso benyomas alapjan dontottek ugy, hogy en leszek a nyero, de Sam a multkor elmondta, ot hetet vartak ram. Tehat nem adtak fel addig, amig az "igazit" meg nem talaltak. De ugye, mint tudjuk, az elso benyomas nem minden. Mint ahogy egy randin sem, ahol mindket fel a leheto legjobb arcat probalja mutatni, aztan a masodik es harmadik alkalommal azert mar van egy-ket olyan elszolas, amibol kiderul, erdemes tovabb folytatni a talalkozgatast vagy sem. Es itt azert teljesen mas a helyzet. Ott elsz veluk, az o szokasaik, szabalyaik szerint. Eleg nehez, foleg, ha otthon mar megvolt a sajat kis eleted, megvannak a sajat szokasaid, szabalyaid. De konnyebb, ha a befogado csalad segit neked mindebben. Es nemcsak arrol van szo, hogy leirjak a 'Welcome letter'-ben, hogy mi, hogyan fog mukodni, hanem olyan aprosagokra gondolok, mint pl. en ugy szeretem inni a teat, hogy a filter egeszen addig benne van a bogreben, amig meg nem iszom a teat, ok viszont 2-3 perc utan kiveszik, es Sam megkerdezi, benne hagyja-e a filtert a nekem keszitett teaban. Az ilyen pillanatok sokat jelentenek nekem.

Esti babysitteleseim soran athivhatom a barataimat, ha eppen ok is szabadok. Nincs igazan sok dolgom ilyenkor, csak lekapcsolni a villanyt a gyerekek szobajaban, ha mar elaludtak, figyelni a babymonitoron, minden rendben van-e, ugyanis van egy oxigenhianyos kislany is, akirol eddig nemigen irtam.

Mint kiderult, Evie egeszsegesen szuletett, de az orvosok valamit elrontottak (sajnos annyira meg nem tudok angolul, hogy mindent megertsek), es az o hibajukbol lett Evie disabled. Mindenfele segitseget megadnak neki a szulok, szinte minden nap jon hozza valaki, aki fizikoterapiaval foglalkozik. Lassan, de biztosan en is egyre tobb idot toltok vele, mara mar megtanultam beadni a gyogyszereit is. A szulok semmit sem eroltettek, megvartak, amig kenyelmesnek (vagy legalabbis nem frusztralonak) erzem a helyzetet, es csak akkor mutattak meg, mit hogyan kell csinalni, amikor en kerdeztem ra. 

Fura dolog olyan csaladban lenni, ahol van egy beteg kislany, megis maximalisan megbiznak benned. Miota itt vagyok, meg egyszer sem kaptam SMS-t, hogy minden rendben van-e, mindenki jol van-e stb. Pedig ez meg csak a harmadik hetem eleje. Szerencsere a szulok nem aggodosak, es engem is megdicsertek, amiert ugyesen beadtam Evie gyogyszereit. Ram merik bizni a gyerekeket, nem neznek rossz szemmel, ha az en felugyeletem alatt tortenik egy-egy eses vagy seb az idosebb gyerekeken. Ugy erzem, tenyleg ugy kezelnek, mint egy csaladtagot. :)

Boldog vagyok! (I'm happy!)

Sziasztok!

Aki olvasta a multheti blogbejegyzesemet, vagy beszelt velem, az tudja, hogy immaron egy uj csaladot boldogitok. Vagy inkabb ok tesznek engem boldogga? :) A lenyeg, hogy nagyon jol erzem magam.

En vagyok a Bladon-csalad masodik aupaire. Az elso aupairjuket szemelyesen ismerem, tartjuk a kapcsolatot, igy ki tudom puhatolni, mi az, amit lehet, es mi az, ami nagyon szurja a szemuket, illetve hogyan viszonyulnak az aupairhez. Lee (hostdad) mondta, hogy velem azert mar konnyebb, mert nem a "vak vezet vilagtalant" szituacio ervenyesul, tudnak vezetni, hogy megis mit kellene tennem. Hogy mit: megkonnyiteni Sam dolgat.

Ez volt az elso hetem. Sam (hostmom) csendes, visszafogott no, a het elejen keveset beszeltunk, az is csak a munka miatt volt, a het vegere viszont sokat mosolygott mar, erzem rajta, hogy felszabadultabb, batran fordulhatok hozza, barmilyen problemam is adodik. Lee laza, vicces, folyton ugrat, sokat nevetunk. O kevesebbet van otthon, mert dolgozik, de a gyerekek furdetesi idejere (6 pm) mindig hazaer, es o is teszi agyba oket.

A nagyi (Sam anyukaja) szinten nagyon kedves. Penteken a gyerekek palacsintat kertek, ezert keszitettem nekik a magyar fele vekony palacsintabol. Tobbet is, mint kellett volna, ezert voltakepp az egesz csaladnak csinaltam. A nagyi mar el is kerte a receptet, erdeklodott, hogy van a mi nyelvunkon a pancake, probalta kiejteni, egeszen ugyes volt.

Nalunk a vasarnap a nagy csaladi ebed napja. A zsido csaladoknal azonban a penteki vacsora a nagy csaladi zabalas :). Kulon orom volt szamomra, hogy a nagyi felajanlotta, kessek egy kicsit a csajokkal tervezett programrol, hogy veluk ehessek. :) Az ajanlatot visszautasitottam, de a gesztus nagyon jolesett.

Mia es Alfie imadnivalo. Melegszivuek, kedvesek, mindent kernek es mindent megkoszonnek. A legnagyobb hibajuk, hogy turelmetlenek, mindent rogton akarnak, de melyik gyerek nem ilyen? :) Minden nap ugralnom kell veluk a trambulinon (micsoda munka! :)), ha pedig nem jut ra idom, nagyon szomoruak. Ezert mindig egy kicsivel korabban kezdek a kelletenel, amit en egyaltalan nem banok, hogy tudjak veluk jatszani.

Vegre azt csinalom, ami szerintem egy aupairnek a feladata. Keveset takaritok, es tobbet vagyok a gyerekekkel. A napjaim kb. igy neznek ki:

7:30 - feloltoztetni a gyerekeket (fel tudnak oltozni maguktol, csak kicsit noszogatni kell oket), arcmosas, fogmosas, kb. negyed ora alatt megvagyunk.

7:45-8:10 - berakni egy adag mosast, kipakolni a mosogatogepbol

8:10-9:00 - elsetalni a gyerekekkel a suliba, oviba (ez kicsit hosszabb szokott lenni a beutemezett 15-20 percnel :D), Alfie 8:45-kor kezd, Mia 9:00-kor, igy addig varnom kell.

9:00-9:30 - visszaerek, kiteregetek, beteszem a ruhakat a szaritogepbe (amit lehet), berakok egy ujabb adag mosast, kiviszem a szemetet.

Szunet 2:45-ig.

2:45-4:00 - Mindig takaritok valamit, de ezek apro dolgok, fel oranal nem igenyelnek tobb idot, a tobbi a vasalassal megy el. Hiaba, nem vasaltam sokat, gyakorolnom kell, ezert mondtam is Samnek, hogy inkabb minden nap kivasalom azt a keveset, mintsem kedden egy kupacot orakig. :) Nem vitatkozott, beleegyezett. :D 

4:00-4:45 - jatek a gyerekekkel

4:45-5:15 - a vacsi keszitese (altalaban mirelit), a konyhapult letorolgetese, ezutan 6-ig nem csinalok szinte semmit

6:00-6:20 - furdetesi ido, fogmosas, a pizsama rajuk imadkozasa. 

Es voltakeppen ennyi. Elvezem, szeretem. 

Szeretem, hogy szeretnek, hogy Mia bujos, hogy Alfie viragot szed nekem. Remelem, minden igy is marad. :)

A csaladvaltasrol oszinten

Kedves Olvasok!

Erre a hetre igertem azt a meglepetest, amit en mar ket hete tudok. Ugyan meg csak alig egy honapja vagyok itt, maris atestem a csaladvaltason, ami azert valljuk be, eleg korainak szamit itt. 

Sharon, a hostmom mar a masodik heten latta rajtam, hogy nem erzem tul jol magam veluk, es nyilvan nemcsak nekem, hanem neki is nagyon fontos, hogy boldog legyek, ugyanis ez kihat a hozzaallasomra, a munkamra egyarant. A dolgomat maximalis erobedobassal vegeztem, megis sokszor lattam az arcan, hogy elegedetlen, holott ennek ellenkezojet mondta. Oszintenek kell lennem magammal is: sok a harom gyerek. Foleg, ha meg el is vannak kenyeztetve. Egykekent nehez megertenem olyan helyzeteket, amik a testverek kozott allitolag teljesen termeszetesek. Sokszor ereztem magam inkabb bentlakasos cselednek, mintsem aupairnek. Velemenyem szerint nem csak hazimunkabol kellene allnia az aupair-munkanak. A szulok is elkenyelmesedtek nagyon hamar, folyton azon kaptam magam, hogy mar nemcsak a gyerekek utan, hanem utanuk is takaritok. Nem kaptam semmilyen jogot arra, hogy egyaltalan raszolhassak a gyerekekre, ha valami rosszat tesznek. Ha pedig valami nem ugy tortent, ahogy ok akartak, rogton kitort a siras, es Sharon maris engem vont felelossegre. Vegulis halas vagyok Sharonnak, amiert feltunt neki a "boldogtalansagom", en lehet, hogy csak kesobb leptem volna ezugyben. Egy komolyabb beszelgetes utan ugy hataroztunk, naluk nem lesz jo nekem tovabb, probaljuk meg a csaladvaltast. Ettol fuggetlenul jo viszonyban maradtunk (meg annak ellenere is, hogy utolso este veletlenul kizart otthonrol), tartani fogjuk a kapcsolatot, kedveljuk egymast, de en neki nem felelek meg, es igy tenyleg felesleges maradnom.

Az ugynoksegen megnyugtattak, van olyan, hogy egyszeruen nem passzolunk egymashoz, megis elegge el voltam keseredve, mert aki tudja a tortenetet, az azt is tudja, hogy kiutazasom elott egy honappal mar megvolt a hostcsaladom. Szoval csalodott voltam, egeszen addig, amig be nem mutattak azt a csaladot, ahova eppen ma koltoztem.

Nyugodt, csendes, bekes. Gyerekek: 4 eves kislany, Mia, 6 eves kisfiu, Alfie. Van egy 18 honapos kislanyuk, Evie, aki oxigenhiannyal szuletett, ezert fizikailag es mentalisan is serult, de vele egeszen addig nem kell foglalkoznom, amig nem erzem kenyelmesnek a feladatot. Tehat voltakepp a ket gyerekre kell vigyaznom. Kaptam jogokat, kevesebb takaritast, tobb gyerekvigyazast (ugyanannyi penzert!). Azt gondolom, jobb lesz nekem egy olyan helyen, ahol valoban aupair-nek valo feladatokat kell vegeznem. 

Ugyanakkor nem hiszek a veletlenekben, kellett, hogy megtapasztaljam, milyen egy busy family-nel "aupairnek" lenni, hogy aztan maximalisan ertekelni tudjam a mostanit.

A gyerekek rogton reagaltak a kerdeseimre, segitettek kipakolni a borondombol, ugraltunk a trambulinon, fogtuk egymas kezet, megkertek, hogy en olvassak nekik esti meset, Mia keszitett nekem egy rajzot es megsugta, maris szeret. Es ez meg csak az erkezesem elso par oraja volt. Elkepeszto, mekkora energiaval toltottek fel. :)

A csaladon kivuli elet

Kedveseim!

Nehez ugy egy csalad reszenek lenni, ha voltakepp nem is vagy az. Ezert kell emberekkel ismerkedni, programokat kitalalni, hogy ne erezd magad egyedul. London nagyszeru, tele van lehetosegekkel, csak azert, mert sokszor maganyosnak ereztem magam, meg nem feltetlenul voltam az valojaban. Szerencsere vannak segito kezek, akik atsegitenek a nehezebb idoszakokon, es szerencsere megtalaltam azokat a lanyokat, akikkel igazan boldog vagyok, amikor csak veluk lehetek.

Tobbnyire csak a hetvegen all rendelkezesunkre annyi ido, hogy elmenjunk beulni egy pubba, vagy korbejarjuk Greenwich-t, de ezek a hetvegek adnak nekem loketet a kovetkezo heti munkahoz. Het kozben a hozzam kozelebb lako aupair lanyokkal talalkozom, vagy eppen olyan emberekkel, akikkel vannak kozos ismeroseink a facebookon. Olyan regi, kedves ismerosokkel egyeztetek talalka-idopontot, akikkel otthon alig vagy egyaltalan nem talalkoztam. Hiaba, London megsem akkora varos, mint gondolnank. :)

Csak ugy tudom jol erezni magam, ha ingerek ernek. Minel tobb, annal kevesbe unatkozom, annal kevesebb idom van gondolkodni olyan dolgokon, amiken egyaltalan nem is kellene.

Jol vagyok, minden rendben, de van egy hirem, amit csak jovo heten fogok elmeselni. :) xx