Fájó szívvel tudatom, hogy holnap, azaz január 25-én hazaköltözöm kicsiny hazánkba. Elég nehezen írok most erről, hiszen a búcsúzás sosem könnyű, de a nagyi ezzel nyugtatott: "Egy ajtó bezárul, egy másik viszont kinyílik." Ugyanolyan nagy reményekkel térek most haza, mint amekkorával közel egy évvel ezelőtt idejöttem. Nagyon szeretem Londont, valahányszor belegondolok, már nem jövök vissza többet (legalábbis élni egyelőre nem), mindig összeszorul a szívem.
Hogy mit adott London? Szerető, támogató családot, kis testvéreket, és nagyobbakat. Aggódó apukát és anyukát, bájos nagymamát. A kiutazásom utáni első 3 hét nem volt fenékig tejfel, de az azt követő időszak megmutatta, miért is érdemes kipróbálni magunkat aupairként. Amikor az ügynökség először mutatta meg a Bladon-család profilját, még eléggé szkeptikus voltam. Amint elmentem hozzájuk személyesen megismerkedni velük, csak annyit írtam vissza az ügynökségnek: "Köszönöm, hogy megmutattátok nekem ezt a családot, nagyon szeretnék a részese lenni az életüknek." Szerencsére a szimpátia kölcsönös volt, hosszas keresgélés után ők is engem találtak a legalkalmasabbnak. És valóban a család része lettem. Sosem éreztem magam cselédnek, vagy olyan lánynak, aki azért van ott, hogy kiszolgálja őket. Sam az anyukám, a főnököm, a barátom, a nővérem volt egy személyben. Lee az apukám, a bátyám, akit mindig is akartam, de sosem volt. Alfie, Mia és Evie, a három legelbűvölőbb, legkedvesebb teremtés, akikkel valaha találkoztam. Rosina, aki a rég elvesztett nagymamáim emlékét be tudta foltozni. Köszönöm, hogy a családom vagytok, sosem foglak elfelejteni Titeket! :)
London megtanított arra is, hogy lelkileg erősebb legyek, hogy a magam ura lehessek. Egyedül intézni hivatalos ügyeket, telefonhívásokat. Ugyanakkor megerősített abban is, hogy az én helyem valóban a gyerekek mellett van, és erről a sok extra babysit is tanúskodik. Kaptam igaz barátokat, és kevésbé hozzám illőket, de megtanultam, hogy nem kell mindenkivel jóban lenni, főleg, ha egyik fél sem érzi, hogy a másik mellett a helye. Köszönöm az Ascotban élő barátaimnak, hogy számos hétvégét tölthettem el náluk, a sok őszinte beszélgetést, s hogy nem kellett elfelejtenem a hazai ízeket.
Két évvel ezelőtt hoztam egy döntést, hogy a diploma után szeretnék kijönni Londonba. Közel egy évvel ezelőtt ezt meg is valósítottam. Régi álmom volt, ami beteljesült, egyáltalán nem bánom. Ha tehetném, mindent ugyanígy tennék. Köszönöm London! <3 
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése