Erre a hetre igertem azt a meglepetest, amit en mar ket hete tudok. Ugyan meg csak alig egy honapja vagyok itt, maris atestem a csaladvaltason, ami azert valljuk be, eleg korainak szamit itt.
Sharon, a hostmom mar a masodik heten latta rajtam, hogy nem erzem tul jol magam veluk, es nyilvan nemcsak nekem, hanem neki is nagyon fontos, hogy boldog legyek, ugyanis ez kihat a hozzaallasomra, a munkamra egyarant. A dolgomat maximalis erobedobassal vegeztem, megis sokszor lattam az arcan, hogy elegedetlen, holott ennek ellenkezojet mondta. Oszintenek kell lennem magammal is: sok a harom gyerek. Foleg, ha meg el is vannak kenyeztetve. Egykekent nehez megertenem olyan helyzeteket, amik a testverek kozott allitolag teljesen termeszetesek. Sokszor ereztem magam inkabb bentlakasos cselednek, mintsem aupairnek. Velemenyem szerint nem csak hazimunkabol kellene allnia az aupair-munkanak. A szulok is elkenyelmesedtek nagyon hamar, folyton azon kaptam magam, hogy mar nemcsak a gyerekek utan, hanem utanuk is takaritok. Nem kaptam semmilyen jogot arra, hogy egyaltalan raszolhassak a gyerekekre, ha valami rosszat tesznek. Ha pedig valami nem ugy tortent, ahogy ok akartak, rogton kitort a siras, es Sharon maris engem vont felelossegre. Vegulis halas vagyok Sharonnak, amiert feltunt neki a "boldogtalansagom", en lehet, hogy csak kesobb leptem volna ezugyben. Egy komolyabb beszelgetes utan ugy hataroztunk, naluk nem lesz jo nekem tovabb, probaljuk meg a csaladvaltast. Ettol fuggetlenul jo viszonyban maradtunk (meg annak ellenere is, hogy utolso este veletlenul kizart otthonrol), tartani fogjuk a kapcsolatot, kedveljuk egymast, de en neki nem felelek meg, es igy tenyleg felesleges maradnom.
Az ugynoksegen megnyugtattak, van olyan, hogy egyszeruen nem passzolunk egymashoz, megis elegge el voltam keseredve, mert aki tudja a tortenetet, az azt is tudja, hogy kiutazasom elott egy honappal mar megvolt a hostcsaladom. Szoval csalodott voltam, egeszen addig, amig be nem mutattak azt a csaladot, ahova eppen ma koltoztem.
Nyugodt, csendes, bekes. Gyerekek: 4 eves kislany, Mia, 6 eves kisfiu, Alfie. Van egy 18 honapos kislanyuk, Evie, aki oxigenhiannyal szuletett, ezert fizikailag es mentalisan is serult, de vele egeszen addig nem kell foglalkoznom, amig nem erzem kenyelmesnek a feladatot. Tehat voltakepp a ket gyerekre kell vigyaznom. Kaptam jogokat, kevesebb takaritast, tobb gyerekvigyazast (ugyanannyi penzert!). Azt gondolom, jobb lesz nekem egy olyan helyen, ahol valoban aupair-nek valo feladatokat kell vegeznem.
Ugyanakkor nem hiszek a veletlenekben, kellett, hogy megtapasztaljam, milyen egy busy family-nel "aupairnek" lenni, hogy aztan maximalisan ertekelni tudjam a mostanit.
A gyerekek rogton reagaltak a kerdeseimre, segitettek kipakolni a borondombol, ugraltunk a trambulinon, fogtuk egymas kezet, megkertek, hogy en olvassak nekik esti meset, Mia keszitett nekem egy rajzot es megsugta, maris szeret. Es ez meg csak az erkezesem elso par oraja volt. Elkepeszto, mekkora energiaval toltottek fel. :)
Nos, ez egy szép, bizonyos értelemben - sőt inkább - pozitív történet. Ha nem ölt meg, hanem megerősített, akkor már megérte... :) A tapasztalat pedig mindkét előjellel jó, ha szaporodik. Ebből lehet építkezni. Sok sikert :)
VálaszTörlés